Az Európai Unió társfinanszírozásával

Szakmai látogatás

Olaszország: 2026.05.26-2026.05.29

Montescudo Scuola Primaria Montessori

Az utazás tervezését a kollégákkal közösen, együttműködve végeztük. Fontosnak tartottuk, hogy mindannyian ugyanarra a repülőjáratra váltsunk jegyet, és közös szállást foglaljunk. Esti indulást követően, egy rövid és zökkenőmentes repülés után érkeztünk meg Riminibe.

A fogadó intézménybe, Montescudóba kissé kalandos körülmények között jutottunk el, mivel a helyi autóbusz-járat nem vitt fel egészen az iskoláig. Emiatt az utat két szakaszban tettük meg: először a helyi óvodát látogattuk meg. Itt négy csoport mindennapjaiba nyerhettünk betekintést, amelyek közül az egyikben autizmussal élő gyermeket is integráltak. Az óvodások és a pedagógusok rendkívül kedvesen, nyitottan fogadtak bennünket. Ezt követően egy későbbi busszal utaztunk fel a hegyen található általános iskolához, ahol a házigazdák meleg ebéddel, olasz bolognai spagettivel és parmezán sajttal kínáltak minket.

A hivatalos program az intézmény történetének, szervezeti felépítésének és pedagógiai hitvallásának megismerésével kezdődött. Az iskola vezetése kiemelte, hogy munkájuk során abszolút prioritást élveznek a gyermekek egyéni szükségletei, egyedi érdeklődési köre és saját fejlődési üteme. Különösen nagy figyelmet fordítanak a sajátos nevelési igényű (SNI), valamint a különböző kulturális és nyelvi háttérrel rendelkező tanulók inkluzív befogadására. Az egyéni fejlesztés, a differenciált oktatás és a támogató, elfogadó pedagógiai környezet náluk a mindennapi gyakorlat szerves részét képezi.

Egy kötetlen szakmai beszélgetés után bejártuk az iskola épületét, amely különleges hangulatot áraszt: egy régi családi házat alakítottak át oktatási intézménnyé. Az egész környezet és a berendezés a gyermekek méreteihez van igazítva, ezzel is maximálisan támogatva az önállóságot és a szabad mozgást. Az iskola fenntartása vegyes modellben valósul meg, állami támogatásból, szülői hozzájárulásokból és alapítványi forrásokból tartják fenn magukat. Hozzánk hasonlóan Olaszországban is komoly kihívást jelent a megfelelő munkaerő biztosítása, rendkívül nehezen találnak pedagógusokat. Az alapdiploma megszerzése után a Montessori-továbbképzés további két évet vesz igénybe, amelyet a pedagógusoknak saját maguknak kell finanszírozniuk. Ráadásul az alapképzés kizárólag az alsó tagozatra vonatkozik, a felső tagozatos oktatáshoz egy teljesen különálló képzést kell elvégezniük.

A szakmai látogatás során teljes szabadságot kaptunk: három fős delegációnk bármelyik terembe beléphetett, hogy megfigyelje a tanulási folyamatokat. Az oktatás három normál tanteremben, valamint egy kifejezetten a speciális igényű gyermekek számára kialakított teremben zajlott. A diákok szabadon mozoghatnak a térben, maguk döntik el, mikor és milyen feladattal foglalkoznak, választásaikat pedig egy egyéni heti munkatervben vezetik. Ha elkészülnek egy feladattal, azt is itt jelölik. A csoportok vegyes életkorúak, ami elősegíti a szociális készségek fejlődését és az egymástól való tanulást. Csoportonként 1-2 Montessori-képzett pedagógus van jelen. Nem alkalmaznak frontális oktatást a pedagógusok megfigyelőként, mentorként kísérik a folyamatokat.

Nincsenek hagyományos tankönyvek vagy merev 45 perces órák. Könnyen érthető nyelvezetű, kártyaalapú segédanyagokkal és a pedagógusok által készített eszközöket használnak. A termekben különböző tevékenységi zónákat alakítottak ki, ahol minden eszköz szabadon elérhető a gyerekek számára. A diákok hosszú, egybefüggő munkaciklusokban mélyülhetnek el egy-egy témában, külső kényszer vagy siettetés nélkül.

Pedagógiai elv: Amikor a gyerekek még kicsik, mindent tapasztalati úton, kézzelfogható eszközökkel tanulnak meg. Később, a fejlődésük előrehaladtával válik a gondolkodásuk egyre inkább absztrakttá. A tananyagokat és az eszközök elérhetőségét pontosan ehhez a fejlődési folyamathoz igazítva alakítják ki, és két-háromhetente cserélik a termekben a tananyagokat/eszközöket.

A szakmai programokat értékes kulturális élmények egészítették ki. Lehetőségünk nyílt egy közös séta keretében felfedezni Rimini csodálatos belvárosát, a történelmi épületek, színes üzletek, hangulatos éttermek és kis terek révén testközelből tapasztalhattuk meg az olasz vendégszeretet harmonikus kapcsolatát.

A kulturális programok és a kötetlen délutánok kiváló alkalmat biztosítottak az informális szakmai beszélgetésekre. A fogadókkal folytatott párbeszédek során mélyebben megismerhettük az olasz oktatási rendszert, és összehasonlíthattuk a sajátunkkal. Ezek a közös élmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg és kulturálisan is gazdagodjunk, és elmélyítsük a résztvevők közötti kapcsolatokat.

A közös búcsúvacsorára jó alkalom volt arra, hogy megköszönjük a meleg fogadtatást, a programokat, és az együttműködést, amelyet a teljes kint tartózkodásunk alatt tapasztaltunk. Rengeteg olyan pozitív élménnyel és gyakorlati tapasztalattal gazdagodtunk, amelyek a saját mindennapi oktató-nevelő munkánk során is közvetlenül hasznosíthatóak. Ez az Erasmus+ mobilitás nagyszerűen megalapozta intézményünk külföldi kapcsolatrendszerének bővülését, hanem olyan értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyek hatékonyan támogatják a jövőben az inkluzív, modern és gyermekközpontú oktatási gyakorlatunkat.