Beszámoló Máltán töltött napjainkról
Erasmus + program
Játsszunk szakmát! Pályaorientációs kurzus
Érkezésünk napja, 2026. 04. 26.
Megérkezésünk Máltára izgalmas és élményekkel teli volt. A repülőút után elfoglaltuk a szállásunkat, amely kényelmes és barátságos környezetet biztosít számunkra a kurzus idejére. St. Paul’s Bay, máltaiul: San Pawl il-Baħar. Málta északi partjának egyik legnépszerűbb üdülőhelye, amely nevét Szent Pál apostolról kapta, aki a hagyomány szerint i.sz. 60-ban a közeli szigeteken szenvedett hajótörést. Eredetileg egy csendes halászfalu volt, mára azonban a sziget egyik legnagyobb turisztikai központjává vált, amely magában foglalja Buġibba, Qawra, Xemxija városrészeit is. Szállásunk a kurzus helyszínétől néhány percre volt: igazán jó lokációval rendelkezett, az utca végén a Földközi- tenger. A korai vacsoránál lehetőségünk nyílt megkóstolni a helyi ételeket, az utcánk sarkán lévő hangulatos étteremben. Este rövid sétát tettünk a környéken, ahol felfedeztük Málta hangulatos utcáit, a tengerpart közelségét és a mediterrán környezet különleges atmoszféráját. Az első nap nagyon jó hangulatban telt, és mindketten izgatottan vártuk a kurzus kezdetét.
1.nap
2026. április 27., hétfő
A „Játsszunk szakmát!” pályaorientációs kurzus máltai programjai remek hangulatban kezdődtek a Hungary Expert szervezésében. Kurzusunk alacsony létszáma lehetővé tette, hogy gyorsan kapcsolódjunk. Trénerünk, Szabadiné Vizmeg Erzsébet nagy szakmai múltra és tapasztalatra tekint vissza, ez már az első percekben kiderült. Pályaorientációs kurzusát úgy alakította, hogy abban folyamatosan kitért a sajátos nevelési igényű tanulókra, a gyógypedagógia területére. A napot játékos ismerkedéssel kezdtük, ahol különböző települések résztvevői közösen dolgoztak és osztották meg tapasztalataikat. Olyan szerencsében volt részünk, hogy határon túli, felvidéki csoporttársunk is volt, aki szintén megosztotta velünk a szlovák tapasztalatait a pályaorientáció terén.
Erzsike különböző digitális felületekkel ismertetett meg bennünket: találkoztunk a Padlet és a Trello felületével, ahová könnyedén tölthettük fel személyes anyagainkat a többiekkel való megosztás céljából. Már az ismerkedés napja hasznos ismeretekkel zárult.
A délutáni program során ellátogattunk La Valettába, ahol megcsodáltuk a híres Barraka kert panorámáját, kettő óra körül érkeztünk meg a Felső barakka kertekhez. A lenti teraszon épp folytak az előkészületek egy ágyú elsütéséhez. A Saluting Battery-t eredetileg is díszlövésekhez használták, később azonban némi hadi szerepe is lett. Ma már inkább csak turistalátványosság; minden nap délben és délután 4 órakor, egy kommentár kíséretében tradicionális módon megtöltenek és elsütnek egy ágyút. La Valetta utcáin sétálva minden sarkon történelmi emlékekbe, szobrokba vagy szökőkutakba botolhatunk, miközben a szűk sikátorok végén gyakran felcsillan a Földközi-tenger kékje.
Este tovább erősödtek a nemzetközi kapcsolatok: La Valletta főterén ciprusi és liverpooli résztvevőkkel beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk, és közösen élveztük a város különleges hangulatát. A multikulturális tapasztalatcserék, találkozások igazán emlékezetessé tették ezt a napot, nem mellesleg az angol nyelvi ismereteink is erősödtek.
2. nap 2026. április 28. kedd
Kedden tovább folytatódott a „Játsszunk szakmát!” pályaorientációs kurzus Máltán. A délelőtti foglalkozásokon mélyebben megismerkedtünk a Trello alkalmazás használatával, amely hasznos segítséget nyújthat a projektmunka, a szervezés és a csapatmunka során. A közös feladatok és az interaktív munka során új ötleteket és módszereket ismerhettünk meg. Új eszközök is kerültek kezünkbe: Az OH-kártyák (Oh Cards vagy asszociációs kártyák) olyan speciális képkártyák, amelyeket önismereti, kommunikációs, pályaorientációs és közösségépítő foglalkozásokon használnak. Az OH-kártyák lényege, hogy a résztvevők egy képre vagy szókapcsolatra asszociálva mesélnek érzéseikről, gondolataikról, élményeikről. Nincsenek „jó” vagy „rossz” válaszok, ezért biztonságos, játékos formában segítik az önkifejezést és a beszélgetést. Különösen jól használhatók:
- pályaorientációs foglalkozásokon,
- osztályfőnöki órákon,
- konfliktuskezelésben,
- csapatépítésben,
- önismereti munkában,
- idegen nyelvi kommunikáció fejlesztésére is.
A pályaorientáció során például a tanulók kiválaszthatnak egy képet, amely szerintük legjobban kifejezi az álommunkájukat, erősségeiket vagy jövőbeli céljaikat. Ez segíti a mélyebb gondolkodást és a könnyebb megszólalást még visszahúzódó diákok esetében is. Többféle OH-kártya létezik:
- klasszikus képkártyák,
- szó- és képkombinációk,
- érzelmeket feldolgozó kártyák,
- mesekártyák,
- coaching és pedagógiai célú speciális változatok.
A módszer nagy előnye, hogy játékos, élményszerű, és erősíti az empátiát, az együttműködést és az önreflexiót. Ezzel az eszközzel még az utazó gyógyedagógiai munkában sem találkoztam, érdekes és nagyon hasznos lehet, nemcsak a pályaorientáció területén. A nap végén előkerült a Brainbox is, amivel már sűrűn találkozunk a munkás hétköznapokban. Jó hangulatú délelőtt volt, amibe még belefért a pályaorientációval kapcsolatos száraz, elméleti anyag elsajátítása is. Trénerünk továbbra is ügyelt arra, hogy ismereteinket összhangba hozza az általunk preferált gyógypedagógiai területtel.
A délutáni programban Málta természeti és történelmi szépségeit fedeztük fel. Ellátogattunk a lenyűgöző Blue Grottohoz, ahol a tenger különleges kék árnyalatai mindenkit elvarázsoltak. A máltai Blue Grotto valójában egy hét barlangból álló rendszer. Itt a barlangok hatalmas boltívei és a kristálytiszta, mélykék víz dominál. Legnagyobb sajnálatunkra aznap a szeles időjárás miatt nem közlekedtek a csónakok, de a tenger és a gyönyörű sziklás part mindkettőnket elvarázsolt. Sokáig csodáltuk a víz erejét és a csodálatos hullámokat.
Ezután Mdina, a „csendes város” hangulatos utcáin sétáltunk, megcsodálva a történelmi épületeket és a város egyedi atmoszféráját. Mdina, Málta egykori fővárosa, ma a „Csendes Város” (Silent City) néven ismert, középkori fallal körülvett település, amely egy dombtetőn magasodik a sziget közepén. A város szinte érintetlenül őrizte meg barokk és középkori hangulatát, mesés volt. A nap ismét sok élménnyel és közös emlékkel gazdagított bennünket.
3. nap
2026. április 29. szerda
Harmadik napunk is igazán értékes információkkal indult. A nap folyamán olyan ikt-s alkalmazásokat ismerhettünk meg, amelyek nemcsak a pályaorientációban, de a gyógypedagógiában és magában az utazó gyógypedagógiai hálózat életében is nagyon értékesek lehetnek. Ezek:
- Wordwall
A Wordwall interaktív feladatkészítő program, amely lehetőséget ad játékos tanulási tevékenységek létrehozására. Gyógypedagógiai szempontból előnye, hogy vizuálisan támogatott, könnyen kezelhető és differenciálható feladatokat kínál. Használható figyelemfejlesztésre, szókincsbővítésre, olvasási vagy matematikai készségek gyakorlására. Az azonnali visszacsatolás növeli a tanulók motivációját és sikerélményét. - WordArt
A WordArt szófelhő készítő alkalmazás, amely kreatív módon segíti a kulcsszavak, fogalmak kiemelését. Sajátos nevelési igényű tanulóknál különösen hasznos lehet a vizuális megerősítés miatt. Segíti a lényegkiemelést, a szókincsfejlesztést és az asszociációs gondolkodást, miközben fejleszti a digitális kompetenciát és az önkifejezést. - Plickers
A Plickers egy interaktív értékelő rendszer, amelyhez elegendő a pedagógus telefonja vagy tablete. A tanulók papíralapú kódok segítségével válaszolnak a kérdésekre, így nincs szükség saját digitális eszközre. Gyógypedagógiai környezetben csökkenti a technikai nehézségeket és a szorongást, miközben lehetőséget ad az azonnali visszajelzésre és a differenciált értékelésre. - Baamboozle
A Baamboozle játékos csapatfeladatokra épülő online platform, amely kiválóan alkalmazható motiváció növelésére és közösségi élmények kialakítására. Gyógypedagógiai foglalkozásokon segíti az együttműködés, a kommunikáció és a szabálykövetés fejlesztését. A játékos forma oldja a tanulási szorongást, és támogatja az aktív részvételt. - Coggle
A Coggle gondolattérkép-készítő alkalmazás, amely támogatja a vizuális tanulást és a rendszerező gondolkodást. Gyógypedagógiai szempontból különösen hasznos tanulásban akadályozott vagy figyelemzavarral küzdő tanulóknál, mert segíti az információk átlátható szervezését. Fejleszti a logikai gondolkodást, a szövegértést és az emlékezetet.
Ezek az alkalmazások hozzájárulnak az inkluzív, motiváló és differenciált tanulási környezet kialakításához, valamint segítik a tanulók egyéni szükségleteihez igazodó fejlesztést.
Erzsébet a nap folyamán folyamatosan kitért azokra az információkra, amelyeket mi gyógypedagógusok jól használhatunk a mindennapi élet területén. Sok olyan tudást osztott meg, amelyek a nevelőtestület hatékony működését is elősegítik, és számunkra még ismeretlenek voltak. A délelőtt folyamán látogatást tett nálunk Anthony Briffa, aki a máltai partnere volt a kurzust szervező cégnek.
Pillanatok alatt eltelt a mai nap, a sok hasznos információ átadása után pihentünk, majd a sok információ után csodálatos délután következett: Gozora indultunk. Kirándulásunk során lehetőségünk nyílt megismerni a szigetet, amely Málta egyik legkülönlegesebb és legnyugodtabb része. A szigetre komppal érkeztünk, ami már önmagában is élményt jelentett, hiszen csodálatos kilátás nyílt a tengerre és a környező szigetekre közlekedéshez Hop on Hop off buszt használtunk, amely lehetőséget biztosított arra, hogy kényelmesen és rugalmasan fedezzük fel Gozo nevezetességeit.
Ellátogattunk az egykor világhírű Azure Window helyszínére is. Bár a természetes sziklakapu 2017-ben összeomlott, a terület ma is lenyűgöző látványt nyújt. A különleges sziklaformációk, a türkizkék tenger és a természeti környezet felejthetetlen élményt adott számunkra. A helyszín jól szemlélteti a természet erejét és szépségét. Utunk során megtekintettük a gyönyörű Ramla Bay öblöt is, amely vöröses színű homokjáról híres. A partszakasz nyugodt, természetközeli hangulatot árasztott, és kiváló lehetőséget adott a kikapcsolódásra, megfigyelésre és közös élményszerzésre. A látogatás során megtapasztalhattuk Gozo barátságos, nyugodt atmoszféráját és természeti szépségeit, tudtuk ide még visszautazásunk előtt vissza kell jönni!
4. nap
2026. 04.30. Csütörtök
A mai program során izgatottan vártuk a délelőtti feladatot, amelynek központi eleme a GooseChase volt. A GooseChase egy játékos, digitális kincskereső és csapatépítő alkalmazás, amely különböző küldetések, feladatok és interaktív állomások segítségével ösztönzi a résztvevőket az aktív részvételre. A program során a városban mozogva oldottunk meg feladatokat, fotókat készítettünk, megfigyeléseket végeztünk és együttműködést igénylő kihívásokban vettünk részt.
Gyógypedagógiai szempontból a GooseChase rendkívül sokoldalúan alkalmazható. Fejleszti a kommunikációt, a szociális készségeket, az együttműködést és a problémamegoldó gondolkodást. A mozgásos és élménypedagógiai elemek különösen motiválóak lehetnek sajátos nevelési igényű tanulók számára, hiszen a tanulás nem kizárólag tantermi keretek között történik. Az alkalmazás segíti a tájékozódást, a figyelem fejlesztését, valamint az önállóság erősítését is. A városi környezetben végzett feladatok lehetőséget biztosítottak a gyakorlati tapasztalatszerzésre és a közösségi élmények megélésére.
A program során szó esett a Mentimeter alkalmazásról is, amely interaktív prezentációk és azonnali visszajelzések készítésére alkalmas digitális felület. A Mentimeter segítségével a tanulók anonim módon válaszolhatnak kérdésekre, véleményt alkothatnak vagy szófelhőket készíthetnek. Gyógypedagógiai környezetben ez különösen előnyös, mert csökkenti a megszólalástól való szorongást, növeli a tanulói aktivitást, és támogatja az inkluzív részvételt. A vizuális megjelenítés segíti a megértést és fenntartja a figyelmet. Nagy élvezettel ismerkedtünk vele. Megismerkedtünk továbbá a Google Forms alkalmazással is, amely online kérdőívek, feladatlapok és tudásellenőrző tesztek készítésére használható. A Google Űrlapok lehetőséget adnak differenciált feladatok összeállítására, gyors értékelésre és az eredmények rendszerezésére. Gyógypedagógiai munkában alkalmazható diagnosztikus felmérésekhez, visszajelzések gyűjtésére vagy akár játékos tudásellenőrzésre is.
A nap során hangsúlyt kapott a szóbeli emlékezet vizsgálata is, amely a gyógypedagógiai diagnosztika és fejlesztés egyik fontos területe. A szóbeli emlékezet vizsgálata segít feltérképezni, hogy a tanuló milyen mértékben képes hallott információk megőrzésére, felidézésére és feldolgozására. Ez különösen fontos lehet tanulásban akadályozott, figyelemzavarral vagy nyelvi nehézséggel küzdő gyermekek esetében. A gyakorlatban alkalmazott feladatok rávilágítottak arra, hogy a memóriafejlesztés milyen jelentős szerepet játszik az olvasás, a szövegértés és az iskolai beválás területén.
A programhoz kapcsolódóan különböző módszertani kiadványokat is megismertünk, amelyek gyakorlati segítséget nyújtanak a gyógypedagógiai fejlesztőmunka tervezéséhez. Ezek a kiadványok ötleteket, fejlesztő játékokat, digitális eszközhasználati lehetőségeket és differenciálási módszereket tartalmaznak, amelyek támogatják a sajátos nevelési igényű tanulók egyéni szükségleteihez igazodó pedagógiai munkát. Összességében a városi program élménydús, motiváló és szakmailag is rendkívül hasznos tapasztalatokat nyújtott. A digitális pedagógiai eszközök és a gyakorlati feladatok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy új módszereket és innovatív lehetőségeket ismerjünk meg a gyógypedagógiai fejlesztés területén, mindezt összekötve pályaorientációs ismereteink bővülésével.
Pillanatok alatt eltelt a mai nap, a sok hasznos információ átadása után pihentünk, majd Marsaxlokkra indultunk, amely egy képeslapra illő halászfalu Málta déli részén, főszezonban sok turista látogatja. Leginkább a színes luzzu hajóiról ismert, melyek Málta szimbólumai. A környék nevezetes látnivalója a Szent Péter-medence, amely kiváló úszásra és búvárkodásra. A halászfalu környékén számos történelmi erőd látható. Festői környezetben igazán finom grillezett kardhalat fogyasztottunk el, meglátogattuk a piacot és rászántuk magunkat egy egyórás hajókázásra, amelyen megtekintettük a Szent Péter öblöt és maradandó ízélményeket szereztünk egy Jancsiról és Juliskáról elnevezett pazar cukrászdában.
5. nap
2026. 05.01.
A máltai kurzus ötödik napján ismét számos olyan módszerrel és eszközzel ismerkedtünk meg, amelyek jól alkalmazhatók a pályaorientáció és az önismeret fejlesztése során. A nap középpontjában a különböző kérdőívek, a POM mérőeszköz, valamint a profilelemzési gyakorlatok álltak.
A foglalkozások során megtapasztalhattuk, milyen fontos szerepe van az önismeretnek a pályaválasztás folyamatában. A kitöltött kérdőívek segítségével saját erősségeinkre, érdeklődési területeinkre és személyiségjegyeinkre reflektálhattunk. A POM mérőeszköz különösen érdekesnek bizonyult, hiszen strukturált módon segítette a kompetenciák, készségek és motivációk feltérképezését. A profilelemzési gyakorlatok során azt is megvizsgáltuk, hogyan lehet az eredményeket értelmezni, és miként támogathatják a tanulók egyéni fejlődését.
Gyógypedagógiai szempontból ezek az eszközök kiemelten hasznosak lehetnek. A sajátos nevelési igényű vagy tanulási nehézséggel küzdő diákok esetében különösen fontos, hogy olyan módszereket alkalmazzunk, amelyek segítik önmaguk megismerését, erősségeik felismerését és a sikerélmény megélését. A kérdőívek és profilelemzések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a pedagógusok és gyógypedagógusok személyre szabottabban támogassák a tanulók pályaorientációját, figyelembe véve egyéni képességeiket, érdeklődésüket és fejlesztési szükségleteiket.
A nap szakmailag rendkívül inspiráló volt, hiszen több olyan gyakorlati ötletet és módszert is megismerhettünk, amelyeket a későbbiekben saját intézményünkben is eredményesen alkalmazhatunk a tanulók támogatásában. A napot szokás szerint jókedvű játékkal zártuk, ami elősegítette a csoport és önmagunk megismerését.
A szakmai programokat követően a nap hátralévő részében lehetőségünk nyílt Málta természeti és kulturális értékeinek felfedezésére is. Elsőként megismerkedtünk St. Paul’s Bay hangulatos városával, amely a sziget egyik legkedveltebb tengerparti települése. A város különleges atmoszférája, a mediterrán építészet és a nyugodt kikötői környezet igazán magával ragadó élményt nyújtott számunkra.
Sétát tettünk a Földközi-tenger partján, ahol a napsütés, a tenger látványa és a kellemes tengeri szellő különleges hangulatot teremtett. A séta során lehetőségünk volt kötetlenebb beszélgetésekre is, amelyek tovább erősítették a szakmai együttműködést és a résztvevők közötti kapcsolatokat. A tengerparti környezet nemcsak kikapcsolódást jelentett, hanem feltöltődést is a tartalmas szakmai nap után.
Ezt követően egy helyi étteremben ebédeltünk, ahol megkóstolhattuk a máltai gasztronómia jellegzetes ízeit. Az ebéd során a helyi kultúrával és szokásokkal is közelebbről megismerkedhettünk, miközben tovább folytatódtak a szakmai tapasztalatcserék és beszélgetések.
A délután egyik legizgalmasabb programja a Malta National Aquarium megtekintése volt. Az akvárium lenyűgöző módon mutatta be a Földközi-tenger élővilágát és a tengeri ökoszisztémák sokszínűségét. A különleges halfajok, tengeri élőlények és interaktív kiállítások nemcsak látványosak voltak, hanem edukációs szempontból is rendkívül érdekesek. A látogatás során több olyan ötletet is kaptunk, amelyek az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás fontosságára hívták fel a figyelmet.
A napot Sliema városának felfedezésével zártuk. A modern és pezsgő tengerparti város hangulata jól tükrözi Málta sokszínűségét: egyszerre őrzi történelmi értékeit és mutat modern, nyüzsgő arcot. A városnézés során gyönyörű panoráma tárult elénk a tengerpartról és a szemközti fővárosról, miközben betekintést nyerhettünk a helyiek mindennapi életébe is.
Ez a nap különösen jól ötvözte a szakmai fejlődést és a kulturális élményszerzést. A megszerzett tudás mellett maradandó élményekkel gazdagodtunk, amelyek tovább erősítették a nemzetközi tapasztalatszerzés és az Erasmus+ program jelentőségét. És következett a kurzus zárónapja……
6.nap
2026. május 02. szombat
A máltai pályaorientációs kurzus utolsó napja elsősorban az összegzésről, a tapasztalatok rendszerezéséről és a megszerzett tudás továbbadásának lehetőségeiről szólt. A nap központi témája a disszemináció volt, vagyis annak átgondolása, hogyan tudjuk az itt tanult módszereket, jó gyakorlatokat és élményeket saját intézményünkben, kollégáink körében és a tanulók fejlesztésében hasznosítani.
A délelőtti csoportos munka során kisebb nemzetközi csoportokban dolgoztunk együtt. Közösen ötleteltünk arról, milyen formában lehet hatékonyan megosztani a kurzuson szerzett tapasztalatokat: szóba kerültek belső szakmai műhelyek, tantestületi bemutatók, pályaorientációs projektnapok, valamint a digitális platformok és közösségi média szerepe is. A közös gondolkodás során jól láthatóvá vált, hogy a pályaorientáció minden országban fontos kihívás, ugyanakkor az alkalmazott módszerek sokszínűsége inspiráló lehetőségeket kínál a pedagógusok számára.
Különösen hasznosnak bizonyult a pályaorientációs ötlettár használata, amely számos kreatív, gyakorlatközpontú feladatot és módszert tartalmazott. Olyan játékos és élményalapú technikákat ismertünk meg, amelyek segíthetik a tanulókat az önismeret fejlesztésében, a kompetenciáik felismerésében és a jövőbeli pályaválasztás tudatosabb megtervezésében. Az ötlettár külön értéke, hogy az abban szereplő feladatok könnyen adaptálhatók különböző korosztályokra és eltérő képességű tanulókra is.
Gyógypedagógiai szempontból ez kiemelten fontos tapasztalat volt. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében különösen nagy jelentősége van azoknak a módszereknek, amelyek vizuálisak, interaktívak, gyakorlatorientáltak és sikerélményt biztosítanak. A kurzus során megismert eszközök és feladatok lehetőséget teremthetnek arra, hogy a pályaorientáció valóban személyre szabott támogatást nyújtson minden tanuló számára, figyelembe véve egyéni erősségeiket és fejlesztési szükségleteiket.
A nap zárásaként közösen értékeltük a kurzus teljes hetét. Minden résztvevő megoszthatta élményeit, benyomásait és azokat a szakmai tanulságokat, amelyeket a legfontosabbnak tartott. A visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy a kurzus nemcsak szakmailag adott sok új ismeretet, hanem emberileg is gazdagító tapasztalatot jelentett. Az együttműködés, a nemzetközi kapcsolatok építése és a kulturális élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy nyitottabban és kreatívabban gondolkodjunk a pályaorientáció és a tanulói támogatás lehetőségeiről.
A kurzus lezárása egyszerre volt örömteli és megható pillanat. Bár a program véget ért, a megszerzett tudás, az új ötletek és a nemzetközi kapcsolatok hosszú távon is meghatározóak maradnak szakmai munkánkban.
A kurzus utolsó napjának délutánján visszatértünk Gozo szigetére, hogy méltó módon zárjuk a Máltán töltött hetet. Már az odavezető út is különleges élményt nyújtott: a komp fedélzetéről csodálhattuk a Földközi-tenger ragyogó kék vizét, a sziklás partszakaszokat és a szigetek egyedi természeti szépségét. A hét során szerzett szakmai tapasztalatok mellett ezek a közösen megélt pillanatok is sokat jelentettek számunkra.
A délután egyik legemlékezetesebb programja a hajókirándulás volt az egykori Azure Window környékén. Bár a híres sziklakapu néhány évvel ezelőtt összeomlott, a helyszín ma is lenyűgöző látványt nyújt. A hatalmas sziklák, a mélykék tengervíz és a természet ereje különleges hangulatot teremtett. A hajókázás során testközelből láthattuk a sziklák formáit, a barlangokat és a partvidék vadregényes szépségét. A látvány mindenkit magával ragadott, és sokáig emlékezetes marad számunkra.
Ezt megelőzően ellátogattunk Ramla Bay híres vörös homokos partjára, ahol egy rövid pihenő keretében lehetőségünk volt megmártózni, illetve legalább a lábunkat megáztatni a kellemes tengervízben. A nyugodt öböl, a napsütés és a természet közelsége tökéletes lezárása volt az intenzív szakmai hétnek. A tengerparton eltöltött idő nemcsak kikapcsolódást jelentett, hanem alkalmat adott arra is, hogy közösen felidézzük a kurzus legemlékezetesebb pillanatait és tapasztalatait.
A program során hop on–hop off busszal fedeztük fel Gozo több nevezetességét is, ami lehetővé tette, hogy kényelmesen és mégis élményekkel gazdagon járjuk be a szigetet. Az egyik legizgalmasabb élményt az öbölnél található barlanghoz vezető túra jelentette. A meredekebb út és a sziklás terep egy kis kihívást is tartogatott számunkra, de a feljutás után elénk táruló panoráma minden fáradtságot megért. A tenger látványa, a sziklák és a természet közelsége igazán különleges élményt nyújtott.
Ez a délután méltó lezárása volt a máltai Erasmus+ hétnek. A szakmai fejlődés mellett számtalan kulturális és közösségi élménnyel gazdagodtunk. A közösen átélt programok, a nemzetközi kapcsolatok és a megszerzett tudás hosszú távon is meghatározó emlék marad számunkra, amelyet intézményünk mindennapi munkájában is igyekszünk majd kamatoztatni.
Hazautazás, 2026. május 03. vasárnap
Egy felejthetetlen hetet tölthettünk Máltán Erasmus+ program keretében, ahol rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és barátsággal gazdagodtunk. A szakmai programok mellett lehetőségünk volt megismerni Málta kultúráját, gyönyörű tájait és különleges hangulatát is. Az utazás során sokat tanultunk, fejlődtünk, és életre szóló emlékeket szereztünk.
A program végén sikeresen és biztonságban hazaértünk, tele élményekkel és motivációval. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a különleges Erasmus-élménynek.
