Kurzus neve: A kiegyensúlyozott tanár stresszkezelés az iskolában, konfliktushelyzetek feloldása, én-határok védelme
Kurzusvezető: Benkő Imola
Helyszín: Saint Paul’s Bay, Málta
Időpont: 2026. 04. 06-11.

0. nap(2026. 04. 04-05.) Az érkezés
Az utazás előtti napok kíváncsi várakozással, készülődéssel teltek. A máltai St Paul’s Bay parttól néhány percnyi sétára lévő Canifor Hotel volt az eredeti szállásunk, ahova gördülékeny repülőút után igazán fáradtan érkeztünk. Fáradtságunk ellenére vacsora után elmentünk sétálni a partra és felfedeztük a
környéket. A hotelbe érkezésünk sajnos a vártnál kényelmetlenebbre sikerült – hosszú tanakodás után másnap új szállást kutattunk, és a szerencse mellénk állt. A kezdeti nehézségek után hamar pozitív irányt vett a helyzet, és egy kifogástalan apartmanra találtunk.

Panaszra kevés okunk volt: gyönyörű környezet, kedves helyi lakosok, meleg levegő és közeli tengerpart. Ez pedig még csak az első igazi napunk volt. Délutáni D-vitamin lökettel és egy finom ebéddel készültünk rá a másnap kezdődő kurzusra. 

1. nap (2026. 04. 06.) 

13 számomra idegen ember, 2 munkahelyi környezetben megismert kolléga és 1 kedvesnek kinéző tréner. Ezzel a létszámmal indítottuk el az első napot, és kicsit óckodva foglaltunk helyet a körberendezett székeken a lányokkal. Sejtettük, hogy a személyiségfejlesztő kurzuson háttérbe szorul a frontális oktatás, de mégis kétségek között igyekeztünk komfortot találni magunknak. Két másfél órás és egy 45 perces etapban dolgoztunk minden nap. Már ezen a napon az első blokk után hatalmas kő esett le a szívemről – a héten valódi módszertani és önismereti tapasztalatokra tehetünk majd szert. A csoporttársakkal megismerkedve még inkább elhittem, hogy tartalmas és jó hangulatú hétnek nézünk elébe. A kurzus után a csoport kollektíven felment a szálloda tetején található rooftop bárba, ahol szabadabb keretek között is beszélgettünk egymással. 
Délután a város messzebbi részeit is felfedeztük. Ebédre egy egyszerű sajtburger a tengerparton… Ki ne élvezné ilyen kilátás mellett? (: 

2. nap (2026. 04. 07.)

A reggelt futással kezdtem a tengerparton, amit az eddigi első, legkülönlegesebb napfelkeltém kísért. A reggeli után relaxációval indítottuk a kurzust.
Néhány fura fazon a tengerparton, akik egymás kezét fogják, becsukott szemmel… Azok voltunk mi, kedd délelőtt. Mindfulness technikákat tanultunk és csendfogadalommal gyakoroltuk a jelenben létezést a tenger közvetlen közelében. Szűk 1 órán keresztül némán hallgattuk és vakon követtük trénerünk utasításait, ami igazán nehéz és szürreális élmény volt. Az biztos, sokáig emlékezni fogok rá.
A következő blokkokban több szituációs és önismereti feladatban elemezhettük saját magunkat. Ezeket a feladatokat nem lehetett felszínesen kipipálni. Közösségben betöltött szerepeinket fogalmaztuk meg, és a vágyott szerepeinket tűztük ki célul. Ekkorra már a csapat dinamikája egyre bizalmasabb volt, mintha már hosszú ideje ismernénk egymást. 

Délután fakultatív programon vettünk részt Vallettában. A csoport nagy része részt vett rajta, így a más intézményben dolgozó kollégákkal is építettük a kapcsolatot. Városnézés után megpihentünk egy szűk utcában és elfogyasztottunk egy máltai lepénytésztából készült szendvicset.

3. nap (2026. 04. 08.)

Szerdán egy hosszabb, szociodrámás csoportfeladat volt a központban a délelőtt során. Minden színészi tehetségünket elővettük és testesítettünk meg egy konfliktushelyzetet a munkahelyünkön. Közösen a csoporttal megoldást kerestünk a helyzet megfelelő kezelésére, és ezt meg is valósítottuk – még mindig a színészi tehetségünkkel. Valódi felismerés viszont az volt, hogy a különböző intézményekből érkező pedagógusok milyen széles skálán küzdenek meg problémahelyzetekkel. Hiszen néha a legjobb szándékkal, de mégis jóleső felismerni, nem csak mi küzdünk meg nehézségekkel. Érezhető volt, hogy egyre szorosabb kapcsolat alakul ki a tagok között és pedagógus szemüveg mögül előbukkant az emberi mivoltunk is, aki éppannyira sebezhető, mint bárki más. 

Délután egyedül vettem nyakamba a környéket, kirobbanva a biztonságot nyújtó magyar kapcsolatok mellől. Kalandos út során sofőrszolgálattal utaztam, végül egy homokos tengerparton kötöttem ki a sziget másik csücskében (ami hosszabb útnak hangzik, mint ami valójában, hiszen pici szigetről beszélünk). Ezt a bejegyzést épp a partról írom, így, kedves Olvasó, ha ezt olvasod örülök, mert túléltem! (:

4. nap (2026. 04. 09.)

Csütörtökön az asszertív kommunikáció rejtelmeit gyakoroltuk kisebb nagyobb sikerekkel. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű én-üzeneteket megfogalmazni és a saját szempontunkat, saját érzelmeinket előtérbe helyezni. Pedig saját megélésünk az, ami megkérdőjelezhetetlenül a miénk. 

Majd zárásként újra önismereti területekkel foglalkoztunk. Megrajzoltuk az én-határaim térképet, amit be is mutattunk egymásnak. Kielemeztük a rendőreinket, akik a fejünkben tevékenykednek. Érdekes önvizsgálati feladat volt, ezeknek a párokban való megtestesítése. Egyik csoporttársamat élő szoborként kellett a fejemben szirénázó kontrolláló rendőrömmé formálni, majd ezt egy támogató, szabad utat engedő alakká változtatni. 
Délután újra hárman túráztunk és meglátogattuk a Blue Grotto névre hallgató barlangokat a hatalmas sziklafalban. Fentről-lentről, kívülről-belülről lélegzetelállító volt!

5. nap (2026. 04. 10.)

Közeleg az utolsó nap… Amit mindenki megérzett, fáradtan, a szokásos napindító meditációba bele-bele pilledve rengeteg élménnyel már összeszokott csapatként ültük körbe a termet. A héten megismertük egymás jelenlegi és vágyott személyiségét. Ezen a napon pedig mindenki bemutatta, hogy hogyan is jutott el ideáig. Kreatív technikákkal saját életutunkat, életünk fordulópontjait jelentettük meg és meséltük el a csoporttársainknak. Sírás, nevetés, meghittség és bizalom jellemezte ezt a néhány órát. 

Délután már az egész hetes feszített tempó utolért minket és éreztük, kell egy kis pihenő.  Kiválasztottunk egy csendes öblöt, ahol néhány órát töltöttünk el. Még úsztunk is! Igaz, 17 fokos, csontig hatolóan hideg volt a víz, de nem telhet el úgy Máltán egy hét, hogy nem merültünk egyet!
Eddigi tapasztalataink szerint a szigeten a Bolt sofőrszolgálat igen megbízhatóan működik. Viszont erre a csendes kis öbölbe nem igazán szerettek volna értünk jönni a sofőrök. 15-20 perc megváltásra való várakozás után útnak indultunk a főút felé vezető földúton. Az úton, mint a mesehősök: bátran szálltunk szembe az úton szaladgáló gyíkokkal, ügyeskedtük át magunkat a szúrós levelű kaktuszon hogy kaktuszfügét gyűjthessünk, és szedtünk aranyszínen virágzó vadmuskátlit. Majd a folyamatos próbálkozás kifizetődött és egy női sofőr megmentett minket a határban ragadástól. 

Minden jó, ha a vége jó! 

6. nap (2026. 04. 11.)

És a vége tényleg jó volt. Igazából a teljes hét csodás volt. Reggel még utoljára kimentem megnézni a napfelkeltét, hogy minden mozzanatát meg tudjam őrizni, mint ahogyan a Mindfulness napon tanultam. (: A héten többször is voltam kint – de ez volt a legcsodásabb. 
Minden tag megtartotta a disszeminációját és reflektáltunk a hét történéseire, feladataira. Mindenkivel azonosulni tudtam, mert néhány részlet minden beszámolóban megegyezett: hálásak voltunk a csoporttársainkért, a Máltán tartózkodásért, és legfőképpen a trénerünkért, Benkő Imoláért, aki a kurzus menetét és a csoportdinamikát szakmaiságával és emberi értékeivel felülmúlhatatlanná tette.
Délután újra fakultatív program keretében Gozo szigetét jártuk körbe, amit sajnos ennyi idő alatt nem tudtunk felfedezni. Gyönyörű sziget, amit igazán megéri újra felkeresni a következő látogatásunk során.

+1 nap (2026. 04. 12.) A hazautazás napja

Reggel időben felkerekedtem és elindultam Florianaba, Valletta elővárosába külképviseleten szavazni. Épp visszafelé vártam az autót, amikor a szomszéd utcában hatalmas robajjal durrantottak egyet, majd kettőt. Sokféle forgatókönyv lepergett előttem, majd épp megérkezett a sofőröm. Félig remegő kézzel érdeklődtem a hangos puffanások után. Így történt, hogy egy Bolt autóban egy nigériai sofőr mesélt nekem a máltai Festa ünnepről, ahol a sziget védőszentjeit ünneplik. Ez valójában a magyar keresztény búcsúknak felel meg. Amit hallottam pedig tűzijáték volt. Ekkor is bebizonyosodott, nem is kell annyira félni egyedül a nagyvilágban!

A délutánunk pihenéssel, beszélgetéssel, nosztalgiázással telt. Még utoljára megnéztük a tengert, ami az erős széltől úgy háborgott, mint aki már haza akarna minket küldeni. Nem tudtunk vitatkozni vele, hiszen mindenkit szeretettel vártak haza. 
Megannyi emlékkel, élménnyel és néhány visszafojtott könnyel repültünk haza a szigetről. Talán az egyik legjobb dolog, amit kaptunk, az az, hogy a formális kollegiális viszonyból egy bensőségesebb kapcsolat alakult ki közöttünk, amit más környezetben nem tudtuk volna ilyen szorosra fűzni.

Hálás vagyok minden lehetőségért, amiket megragadhattam a fejlődésre!