Mobilitási projekt: Leiria, Portugália

A mobilitás időpontja: 2026. április 18. – április 25. 

Helyszín: Leiria (Escola Secundária de São Domingos) 

Fő téma: Az intézményrendszer tanulmányozása és az inkluzív oktatás gyakorlata

A mobilitás célja a portugál közoktatási rendszer, ezen belül is a speciális nevelési igényű tanulók integrációjának és inklúziójának mélyebb megismerése volt. Utazásunk 2026. április 18-án vette kezdetét, amikor Budapestről a reggeli órákban elrepültünk Lisszabonban, majd a program szakmai gerincét a Leiriában, a São Domingos Középiskolában (Escola Secundária de São Domingos) töltött napok (április 20–22.) adták. 

Az első napunkon (04.18) elfoglaltuk a szállásunkat, majd csapatból többen is a bőröndjeinket vártuk, mivel azokat egy későbbi géppel hozták. Az esti órákban pedig felfedeztük Lisszabon belvárosát, nevezetességeit. Másnapra végre meglettek a bőröndök, így el tudtunk indulni célunk helyszínére, Leiriába. Ide Flixbusszal utaztunk, a nap nagyrészét kitette az utazás, de előtte még sikerült megtekintenünk a lisszaboni ócenáriumot, ami gyönyörű volt.

Április 20.-án kezdődött el a mobilitás program miértje. Reggel 9 órára érkeztünk a leiriai iskolába, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket, majd egy rövid bemutatkozás után egy terembe kísértek, ahol megtartották az iskola bemutatását. Ezután én is megtartottam a mi iskolánk, és oktatási rendszerünk angol nyelvű bemutatását, majd szakmai beszélgetéseket folytattunk, összehasonlítottunk működéseket. Portugália az elmúlt évtizedekben jelentős reformokat hajtott végre az oktatás modernizálása érdekében. Az oktatási rendszer központosított, de az iskolák növekvő autonómiával rendelkeznek a pedagógiai módszertan terén. A gyógypedagógusok nem szegregált intézményekben, hanem a többségi iskolákban dolgoznak támogatásként. Feladatuk nem csupán a közvetlen fejlesztés, hanem a tanterv adaptálása és a szaktanárok módszertani segítése. A cél az, hogy minden gyermek a saját képességeinek megfelelő legmagasabb szintű oktatást kapja a többségi osztályteremben.

Az oktatásuk szintjei:

  • Pre-escolar (Óvoda): 3-tól 6 éves korig, nem kötelező, de széles körben igénybe vett.
  • Ensino Básico (Alapfokú oktatás): 6-tól 15 éves korig tart, és három ciklusra oszlik:
    • 1. ciklus (1–4. évfolyam): Általános tantervű oktatás egy tanítóval.
    • 2. ciklus (5–6. évfolyam): Tantárgycsoportos oktatás.
    • 3. ciklus (7–9. évfolyam): Szaktantárgyi rendszer.
  • Ensino Secundário (Középfokú oktatás): 15-től 18 éves korig. Itt a diákok választhatnak általános (továbbtanulásra felkészítő) vagy szakképzési utak közül.
  • Ensino Superior: Felsőoktatás (egyetemek és politechnikumok).

A rendszer sajátossága a „Grouping of Schools” (Agrupamentos de Escolas) modell, ahol több különböző szintű intézmény (óvoda, általános és középiskola) tartozik egy közös irányítás alá, biztosítva a tanulók folyamatos nyomon követését 3-tól 18 éves korig.

A nap hátralévő részében megfigyelhettük a középiskolai részét és a fejlesztő tereit az intézménynek, konzultáltunk a fejlesztő termekben dolgozó gyógypedagógusokkal, volt lehetőségünk megfigyelni a munkájuk egy részét. Volt egy esetmegbeszélés is egy integráltan tanuló középiskolás autista kislány személyében, majd megismerkedtünk az iskola vezérkarával is, akik hatalmas örömmel köszöntöttek bennünket. Megtekintettük az iskola gyönyörű auláját, ami a gyerekek nagyszerű munkáival van díszítve, valamint betekintést nyertünk a diákok életébe, közösségi tereikbe, voltunk a könyvtárban is, ahol a könyvtáros megmutatta nekünk a magyar irodalmi szekciót, benne egy jó pár Márai Sándor könyvvel. Ezek mellett pedig megtaláltam sok, mai fiataloknak szóló, általam is kedvelt sikerkönyvek, fantasy regények tömkelegét. Egyszerre volt érdekes, és szívmelengető is az élmény. 

Az ebédet az iskola mellett lévő kávézóban töltöttük el, majd ebéd után a multidiszciplináris szakmai vizsgáló teammel ismerkedtünk meg, ami az iskolában dolgozik. Portugália úttörőnek számít az inkluzív oktatás terén, miután 2018-ban bevezették az 54/2018-as számú törvényerejű rendeletet. Ez a jogszabály szakított a korábbi kategorizálással (pl. „fogyatékossággal élő”), és helyette a szükséglet-alapú megközelítést vezette be. A látogatásunk során tapasztalt legfontosabb strukturális elem az EMAEI (Equipa Multidisciplinar de Apoio à Educação Inclusiva), azaz az Inkluzív Oktatást Támogató Multidiszciplináris Csoport működése volt.

A team összetétele az iskolán belül:

  • Iskolapszichológus
  • Gyógypedagógusok
  • Osztályfőnökök/Szakos tanárok
  • Szociális munkás (szükség esetén)
  • Az iskolavezetés képviselője

A team feladatai: A csoport rendszeresen ülésezik, hogy egyéni tanulási útvonalakat dolgozzon ki. Nem diagnózisok alapján döntenek, hanem a tanuló elé gördülő akadályokat azonosítják. A beavatkozás három szinten történik:

  1. Egyetemes intézkedések: Minden tanulóra vonatkoznak (pl. differenciált oktatás).
  2. Szelektív intézkedések: Specifikus támogatás azoknak, akiknél az egyetemes szint nem elég (pl. pszichológiai támogatás, korrepetálás).
  3. Addicionális intézkedések: Intenzív, egyénre szabott támogatás (pl. jelentős tantervi módosítás, speciális eszközök).

A magyar viszonylatokhoz képest a két rendszer alapvető filozófiája és működési mechanizmusa között jelentős különbségek mutatkoznak, különösen a diagnosztika és a beavatkozás helyszíne tekintetében. A következő módokon próbáltam párhuzamokat vonni:

A szakértelem helyszíne és elérhetősége:

Portugália: A szakértelem az iskolán belül van jelen. Az EMAEI team tagjai (pszichológus, gyógypedagógus, szociális segítő) az intézmény állandó munkatársai. A döntéshozatal helyi szinten történik, a problémákra azonnal, helyben reagálnak.

Magyarország: A rendszer intézményen kívüli (külső) szakértői bázisra épül (Pedagógiai Szakszolgálatok, Szakértői Bizottságok). Bár az utazó gyógypedagógusi hálózat jelen van, a hivatalos diagnózis és a kijelölés gyakran egy külső, távolabbi helyszínen zajlik.

Diagnózis vs. akadálymentesítés:

Portugália: A szükséglet-alapú modell dominál. Nem azt keresik, hogy mi a gyermek „betegsége” (orvosi kód), hanem azt vizsgálják, milyen korlátok akadályozzák a tanulót a részvételben. A támogatási szinteket (egyetemes, szelektív, addicionális) a team rugalmasan változtathatja.

Magyarország: A rendszer kategória-alapú (pl. BTMN, SNI). A támogatáshoz (fejlesztő órák, kedvezmények) jogszabályban rögzített szakértői vélemény szükséges, amely kategóriákba sorolja a gyermeket. A folyamat gyakran lassabb az adminisztratív út miatt.

Együttműködés és felelősség:

Portugália: A felelősség megoszlik. A multidiszciplináris team nem „átveszi” a gyereket a szaktanártól, hanem együtt dolgoznak. A szaktanár is a team része, a cél a tanterv adaptálása a többségi osztályban.

Magyarország: Gyakran tapasztalható a feladatok szétválasztása: a szaktanár tanítja a tantárgyat, a gyógypedagógus/fejlesztő pedagógus pedig „fejleszt”. Az integráció így sokszor inkább csak fizikai jelenlétet jelent, nem teljes körű pedagógiai inklúziót.

A portugál rendszer legnagyobb előnye az időfaktor és a közvetlenség. Míg nálunk a szakértői véleményre való várakozás hónapokat vehet igénybe, Lisszabonban és Leiriában a multidiszciplináris team napokon belül képes módosítani a tanuló oktatási stratégiáján. Ez a fajta belső autonómia és a szakemberek szoros, napi szintű együttműködése olyan hatékonyságot biztosít, amely követendő példa lehet a hazai inkluzív nevelés fejlesztése számára is.

A mobilitás második napjának reggelén (04.21.) a leiriai önkormányzat előtt találkoztunk a portugál Erasmus-koordinátorral, itt lehetőségünk nyílt találkozni a város polgármesterével, valamint információkat kaptunk a városról, arról, hogy kiemelten támogatják az autista személyek inklúzióját, oktatásukat. Innen átsétáltunk a CRID kutatóközpontba, ahol akadálymentesítésre törekvő fiatal feltalálókkal volt szerencsénk találkozni, valamint részt vettünk egy élménydús eszköz bemutatáson is. Ez az intézmény a Leiriai Politechnikai Egyetem (Politécnico de Leiria) keretein belül működik, és világszinten is kiemelkedő tudásközpont az akadálymentesítés és a segítő technológiák területén. 

A CRID nem csupán egy kutatóműhely, hanem egyfajta hidat képez a technológiai innováció és a mindennapi oktatási gyakorlat között. Fő céljuk az információs és kommunikációs akadálymentesítés, valamint olyan eszközök fejlesztése, amelyek lehetővé teszik a súlyosan mozgáskorlátozott vagy kommunikációban gátolt személyek társadalmi és iskolai integrációját.

A CRID munkatársai és kutatói számos olyan projektet futtatnak, amelyek a gyakorlatban is segítik a São Domingos Középiskolához hasonló intézményeket:

  • Piktogramos és multimodális könyvek: A CRID egyik legfontosabb projektje a klasszikus irodalom és tankönyvek „lefordítása” augmentatív és alternatív kommunikációs (AAK) rendszerekre (pl. SPC piktogramok). Ez lehetővé teszi, hogy az olvasási nehézséggel küzdő vagy nem beszélő gyerekek is ugyanazt a tananyagot dolgozzák fel, mint társaik.
  • Virtuális valóság (VR) a terápiában: Olyan VR-alkalmazásokat fejlesztenek, amelyek biztonságos környezetben tanítják meg a kerekesszékes fiataloknak a városi közlekedést vagy az önálló életvitel alapjait.
  • 3D nyomtatott segédeszközök: Egyedi igényekre szabott, alacsony költségvetésű eszközöket gyártanak 3D nyomtatással (pl. speciális tollszárak, evőeszköz-átalakítók, billentyűzet-maszkok), amelyek pontosan illeszkednek a tanuló anatómiai adottságaihoz.
  • Szenzoros szobák (Snoezelen) optimalizálása: Technológiai támogatást nyújtanak olyan szenzoros terek kialakításához, ahol a fények, hangok és rezgések interaktív módon reagálnak a gyermek mozgására, segítve az önszabályozást és a tanulási motivációt.

A CRID-nél látható szemléletmód lényege, hogy az akadálymentesítés nem áll meg a rámpáknál. Az információs akadálymentesítésre helyezik a hangsúlyt:

  • Braille-nyomtatás és taktilis grafikák: Olyan tapintható ábrákat készítenek, amelyekkel a látássérült diákok megérthetik a komplex geometriai vagy biológiai összefüggéseket.
  • Szemvezérelt eszközök: Olyan szoftveres megoldásokat tesztelnek és adaptálnak, amelyekkel a legsúlyosabb mozgáskorlátozottsággal élő diákok is képesek számítógépet használni vagy kommunikálni pusztán a tekintetükkel.

A CRID példája megmutatta számunkra, hogy az inklúzió Portugáliában szorosan összefonódik a mérnöki tudományokkal és a kreativitással. Az ott látott eszközök nem luxuscikkek, hanem alapvető „beavatkozási pontok”, amelyek nélkül egy gyermek kiesne az oktatásból.

A multidiszciplináris team munkáját a CRID azzal támogatja, hogy konkrét, kézzelfogható technológiai megoldásokat ad a szakemberek kezébe, ha a hagyományos pedagógiai módszerek már nem elegendőek. Látva a technológia és az emberi odafordulás ilyen szintű szimbiózisát, hazatérve nemcsak módszertani ötletekkel, hanem egy újfajta szemléletmóddal gazdagodtunk. Világossá vált számunkra, hogy az akadálymentesítés nem csupán fizikai rámpák építését jelenti, hanem olyan szellemi hidak létrehozását, amelyek minden tanuló számára – képességeitől függetlenül – utat nyitnak a tudás és a társadalmi önmegvalósítás felé. Ez a tapasztalat erőt és inspirációt ad ahhoz, hogy saját intézményi környezetünkben is elkötelezettebben dolgozzunk egy rugalmasabb, gyermekközpontúbb és valóban esélyteremtő oktatási gyakorlat megteremtéséért. 

A mobilitás során ezen a napon lehetőségünk nyílt ellátogatni a hálózathoz tartozó óvodába és az általános iskola alsó tagozatos osztályaiba is. Itt láthattuk meg igazán, hogyan alapozzák meg az inkluzív szemléletet már a legkorábbi életévekben.

A portugál óvodákban a hangsúly nem a direkt oktatáson, hanem a szocializáción és a játékos felfedezésen van. Tapasztalataim szerint:

  • A gyógypedagógusok és az EMAEI team szakemberei már itt jelen vannak, és figyelik a gyermekek fejlődését.
  • Az SNI-s kisgyermekek teljes időben a társaikkal együtt tevékenykednek; a segítő szakemberek „láthatatlanul”, a játékba beépülve nyújtanak támogatást.
  • Nagy hangsúlyt fektetnek az érzelmi intelligencia fejlesztésére, ami a későbbi iskolai integráció alapfeltétele.

Lenyűgöző volt látni, hogy az óvodai és alsó tagozatos pedagógusok mennyire természetesen kezelik a sokszínűséget. Számukra a „másság” nem probléma, hanem adottság, amelyhez az eszköztárukat igazítják. Az iskolai falakon mindenütt a gyerekek közös munkái és az inklúziót hirdető vizuális megerősítések szerepeltek, ami barátságos és biztonságos légkört teremtett.

Ez a korai szakaszban megkezdett tudatos fejlesztés és elfogadás az alapja annak a sikeres integrációnak, amelyet később a São Domingos Középiskola felsőbb évfolyamaiban is tapasztaltunk. 

Bár a portugál rendszer az inklúziót tekinti elsődlegesnek, fontos tisztázni, hogy ez nem jelent fenntartások nélküli, mindenáron való integrációt. Az általunk látott gyakorlatban a teljes vagy részleges elkülönítés kizárólag a súlyos agresszió vagy az önveszélyes viselkedés esetén jelenik meg, mint a közösség védelmét szolgáló kényszerintézkedés. Ilyen esetekben a cél nem a végleges kirekesztés, hanem a diák stabilizálása egy biztonságosabb, alacsonyabb ingerküszöbű környezetben, ahonnan a szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy a tanulót – a biztonságos állapot elérése után – mielőbb visszavezessék a többségi osztályközösségbe. A rendszer tehát nem a nehézségek, hanem a biztonság és a szociális koherencia alapján húzza meg a határokat.

A szakmai út során lehetőségünk nyílt egy kifejezetten autizmus spektrumzavarral élő tanulókat támogató intézményrész megismerésére. A legszembetűnőbb a fizikai és vizuális környezet szigorú, de támogató struktúrája volt. Minden feladatot vizuális napirend kísért, és a terek kialakítása csökkentette az érzékszervi túlterhelést. Számunkra az volt a legfontosabb tanulság, hogy a diákok nem „ott ragadnak”, hanem az idejük nagy részét a közösségben töltik, és csak akkor vonulnak vissza a fejlesztő központba, amikor szükségük van a speciális szakmai támogatásra vagy a megnyugvásra. Ez a rugalmas átjárhatóság – azaz, hogy az iskola alkalmazkodik a gyerek idegrendszeri állapotához, és nem fordítva – a portugál modell egyik legnagyobb erőssége.

A nap zárásaként fakultatív programként meglátogattuk Nazaré városkáját, és életemben először találkoztam az óceánnal. Az esti órákban pedig sor került a közös portugál estre, ahol a vendéglátóinkkal közösen megvacsoráztunk egy autentikus portugál étteremben. Ezt követően adtuk át nekik az intézmény által készíttetett magyar ajándékdobozokat. 

Leiriában töltött harmadik napunk reggelén (04.22.) összepakoltuk a bőröndjeinket, majd felkerekdünk, és felsétáltunk újra a dombtetőn álló São Domingos középiskolába, ahol egy robotika fejlesztő órán, majd egy közös pszichopedagógia szerű fejlesztő órán vehettünk részt.

 A robotika alkalmazása a gyógypedagógiában az egyik leginnovatívabb terület, amellyel a mobilitás során találkoztunk. A diákoknak egyszerű parancsok sorrendbe állításával kell irányítaniuk a robotot. Ez a folyamat segít az ok-okozati összefüggések megértésében, a tervezésben és a végrehajtó funkciók fejlesztésében. Az autizmus spektrumon élő gyermekek számára a robotok kiszámítható partnerek. Mivel a robot nem ad bonyolult metakommunikációs jeleket (nem változik az arckifejezése váratlanul, nem használ iróniát), a gyermekek nagyobb biztonságban érzik magukat vele, ami megnyitja az utat a későbbi, emberekkel való interakció felé. A robotok mozgatása, a pályák építése és az irányok (jobbra, balra, előre) gyakorlása játékos formában fejleszti a téri tájékozódást és a precíz mozgáskoordinációt is. Ha a robot nem oda megy, ahová a tanuló tervezte, az nem „rossz jegy” vagy kritika, hanem egy technikai hiba, amit a kód módosításával azonnal korrigálni lehet. Ez növeli az önbizalmat és a kísérletező kedvet. Nagyon jó élmény volt az egész, főleg az, hgy nekünk is lehetőségünk volt ezeket a robotokat kipróbálni. 

A leiriai program zárásaként részt vettünk egy pszichopedagógiai fejlesztő foglalkozáson, amelyen középiskolás diákokkal dolgoztunk együtt. A foglalkozás középpontjában az önismeret, az empátia és a kritikai gondolkodás állt.

A feladat során a diákoknak és nekünk, látogatóknak közösen kellett különböző filozófiai és irodalmi idézeteket elemeznünk. Ez a módszertan kiválóan alkalmas volt arra, hogy:

  • Fejlessze az absztrakt gondolkodást: A metaforák és mélyebb jelentésrétegek kibontása segít a diákoknak a komplex összefüggések átlátásában.
  • Támogassa a társadalmi inklúziót: A közös elemzés során eltűntek a nyelvi és kulturális akadályok; a diákok megoszthatták saját világlátásukat, értékrendjüket, és megtapasztalhatták, hogy véleményük fontos és releváns.
  • Érzelmi intelligenciát építsen: Az idézetek kapcsán elindult beszélgetések érintették az elfogadást, a kitartást és az emberi kapcsolatok fontosságát, ami a serdülőkorban kritikus fontosságú terület.

Számunkra különösen tanulságos volt látni, hogy a portugál szakemberek milyen bátran nyúlnak elvont témákhoz a fejlesztés során. A foglalkozás bebizonyította, hogy a középiskolás korosztálynál a reflektív beszélgetés ugyanolyan hatékony fejlesztő eszköz lehet, mint a technológiai segédeszközök, hiszen a belső akadályok lebontásához az értelmes párbeszéden keresztül vezet az út. 

A nap zárásaként egy utolsó közös kávézáson vettünk részt, majd szétvált a csapat és volt, aki már hazajött Magyarországra, én a többiekkel együtt visszamentem Lisszabonba, ahol még az elkövetkezendő két napot városnézéssel, valamint szép helyek felfedezésével töltöttünk. Jártunk Sintrában, meglátogattuk a festői szépségű kisvárost mellette, Azenhas Do Mar-t, utolsó napunkon pedig egy vadregényes, szikla mászós, isten háta mögötti gyönyörű strandra mentünk Sesimbra városához közel. A szombati napon repültünk haza az esti órákban, ahol már szerencsésen sikerült elkerülnünk mindenféle hirtelen megpróbáltatást. Hálás vagyok az útnak, a lehetőségnek és a temérdek mennyiségű tapasztalatnak, amit szerezhettem!